Ha augusztus első hétvégéje, akkor Nemzetközi Vasút és Vasútmodell Fesztivál!
2009. július 31-augusztus 2.
A MÁV-GÉPÉSZET Zrt. Északi Vasúti Járműjavítási telephelyén ismételten megrendezik a nemzetközi környezetben is érdeklődésre számot tartó vasútmodell fesztivált, amely a járműjavító főműhelyének nagycsarnokában kb. 5.000 m2 területen helyezkedik majd el.
A kiállításra 2009. július 31 - augusztus 2 kerül sor, amelyre ebben az évben félszáznál is több hazai és külföldi kiállító vesz részt. Különböző országokból, német, osztrák, szlovén, szlovák és természetesen magyar modellező klubok részvételi regisztrációját fogadták el eddig a rendezők. Több száz kiállítási vitrinanyag és 41 terepasztal kerül bemutatásra.
A látogatók találkozhatnak különböző méretarányban - N; TT; H0; H0e; 0; 0e; 0f; 0m; 1; LGB; 1:10 -, már ismert és új hagyományos terepasztalokkal, modulterepasztalokkal. Külföldi és hazai klubok építik egymáshoz a modulterepasztalaikat, kb. 450-500 méter hosszúságban, amit digitális és analóg üzemben is működtetnek. Muzeális értékű, és új magyar gyártmányú modellek bemutatására, működtetésére is sor kerül.
A nagyvasútnál is, oly népszerű mozdonyparádé is emeli majd a kiállítás értékét. Sajátkészítésű, átalakított, frizírozott, vagy akár üzletben kapható modellek bemutatásával megrendezzük az első tényleges vasútmodell parádét, melyen a szervezők djjazzák is a felvonulásban résztvevő legjobb modelleket. Egy felújított, korábban a MÁV Északi Járműjavító által gyártott C50 típusú keskeny nyomtávú dízel mozdony névadóját is a rendezvény idején tartjuk. Lesz LGB kerti vasút bemutató kb. 50-100 m2-es területen.
A mai technikai világban, már oly nélkülözhetetlen számítógépes rendszer sem marad ki a rendezvényből. Két virtuális sarkot állítunk fel, ahol a látogatók kipróbálhatják a különböző kötöttpályás járművek szimulátoros vezetését, vagy betekintést nyerhetnek egy virtuális vasúttársaság működésébe.
A műhelyben, mint egy körbeölelve a kiállítást valódi mozdonyok, járművek lesznek kiállítva. A Szlovák modellező klub valódi személykocsijában a látogató egy TT-s terepasztalt talál. A MAVITE régi, erre a rendezvényre felújított villamosát is meg lehet közelebbről tekinteni.
Hogy teljes legyen a fesztivál, a vásárolni kívánók igényeit is kielégítve, erre a célra felállított pavilonokban modellezéssel, járművekkel kapcsolatos termékeket, ajándéktárgyakat lehet vásárolni, illetve, bemutatkoznak a vasúttal kapcsolatos szervezetek, klubok. Mozi-sarok is működik majd, ahol hazai és külföldi vasutakkal, modellezéssel kapcsolatos filmek vetítésére kerül sor.